Megijedt a német haditengerészet – kerülőutat választottak a hadihajók
Boris Pistorius az óvatosság mellett döntött.
Az izraeli hadsereg keze mindenkit elér, üzente a védelmi miniszter.
Nyitókép: Izraeli Védelmi Erők (IDF) / Handout / ANADOLU / Anadolu via AFP
Az Izrael és a Hútik közötti feszültség hónapok óta fokozódik, miközben Izrael háborút folytat a Hamász ellen a Gázai övezetben – írta a CNN. Az izraeli hadsereg csütörtökön kora reggel halálos csapásokat mért jemeni húti célpontokra, alig néhány órával azután, hogy az Irán által támogatott fegyveres csoport legutóbb támadást intézett Izrael ellen.
Az izraeli hadsereg szerint a légicsapások megtorlásul szolgáltak a Hútik által az elmúlt évben Izrael ellen intézett rakéta- és dróntámadásokért, amelyek többségét sikerült elhárítani.
„Izrael hosszú keze titeket is elér” – mondta Izrael Katz izraeli védelmi miniszter a csapásokat követően a Hútik vezetőinek címzett figyelmeztetésben. „Aki kezet emel Izrael Államra – annak a kezét levágjuk, aki árt nekünk – annak hétszeres kárt okozunk” – fogalmazott.
Az elmúlt egy évben rendszeresek az ütésváltások a jemeni lázadók és az izraeli hadsereg – valamint annak nyugati szövetségesei – között. A Hútik továbbá rendszeresen támadják a Vörös-tengeren és térségében fekvő stratégiai jelentőségű tengeri kereskedelmi útvonalakat is.
Ezt is ajánljuk a témában
Boris Pistorius az óvatosság mellett döntött.
***